phobos

A francnak akarnék én blogot írni... kinek kell még egy púp a hátára? A blogok tele vannak önjelölt próféták, szatírok, perverzek, zavarodottak megnyilatkozásaival, vagy éppen gyáva, sebzett és rejtőzködő személyek gyászos sunnyogásával. Ilyen társasághoz csatlakozni nem valami felemelő érzés, még akkor sem, ha elvétve egy-két  magamfajtával is találkozhatok, vagyis olyannal, akinek:

1.) fogalma sincs, mi a fenének indított és ír blogot, de utálja az egészet

2.) betegesen fél attól, hogy egy saját blog hiánya miatt valamiképpen jelentős hátrányba kerül a bloggal bírókhoz képest

3.) betegesen fél a blogírástól, ezért az „ismerd meg az ellenfeledet” elvét alkalmazza.

Ha már elkezdtem, nem kertelek. Rám mindhárom fenti tétel jellemző. Persze még rengeteg más rossz tulajdonságom és zavarom van, például kórosan hazudozom. Nem kell betojni, nem fogok itt lovagok-lókötők fejtörőbe kezdeni - leginkább ugyanis csak magamnak hazudozok, az sokkal kellemetlenebb, mint ismerősök hülyítése.

Eredetileg azt terveztem, hogy naponta, vagy legalábbis bejegyzésenként egy fóbiámról írok. Már most látom, nem lesz egyszerű, majd vissza kell fognom magam. Szerencsére sophofóbiában nem szenvedek, vagyis egyelőre nem félek a tanulástól, ezért ha valaki majd egyszer mégis olvasna, nyugodtan szóljon, ha, és ahol, és amikor kell.

Nem tudom, mikor kezdődött az emberiség elfóbiásodása (egyes filozófiák szerint az adott fogalom létrejöttekor, bár ez, na mindegy, most nem mondom ki, mekkora micsoda, hiszen akkor van-e egyáltalán emberiség?), nekem úgy tűnik, az utóbbi évtizedekben mindenképpen begyorsult a folyamata. Erre példa az én elfóbiásodásom is, amit viszont tavaly fedeztem fel. A fóbiákról rengeteget lehet olvasni, bennem az a kérdés merült még fel, ki nevezi el őket? Bár ez tökmindegy. A latin alapú elnevezések a többség számára úgyis érthetetlenek maradnak, pl. az a szó, hogy Arachibutyrophobia, amit a mogyoróvaj szájpadlásukra tapadásától rettegőknek találtak ki. Valójában csak azért tettem ezt a kitérőt, hogy arra a következtetésre juthassak, nem fogok hülye nevekhez ragaszkodni, vagy pusztán az tejesség kedvéért feltérképezni lexikonokat (különösen, mert manapság amúgy sem érdekel senkit a teljesség, sokkal könnyebb elfogadni az előre elkészített, majd feltálalt töredékeket).

Egyáltalán nem ijedtem meg a fóbiáimtól, nincs fóbiafóbiám, és a majdan következő fóbiáimat ennek megfelelően szabatos nevekkel illetem majd, vagy még azzal sem, csak körülírással.

Blááááh, utálok ennyit írni, különösen egyszerre, undorító körmondatok! A fenének áll belém a szónoklás (bár tudom, hogy ez egy logikus viselkedési forma, ami azonnal felbukkan, amint bárkinek több ideje jut gondolkodni a közlendőn, mint amennyi annak közléséhez szükséges...). De ettől még!