phobos

Elsőre – saját magamnak – nagyon összetett. Mert szar ez a blogírás. Egyrészt a kezelőfelület érthetetlen. Hogy fog ez az egész kinézni, amit most itt bekínlódok? Netán van valamilyen időkorlát, aminek átlépése után azonnali adatvesztés lép fel, és megsemmisül a gépelgetésem? Kín bevallani, hogy utálok használati útmutatókat olvasni, geek nem vagyok, de még mezei felhasználónak is kevés, tulajdonképpen korunk végtelenül lusta, számítógép-felhasználói analfabétáinak egyike csupán. Kell ilyen hülyén őszintének lennem? Magamnak persze azt állítottam még az elején, mielőtt belevágtam volna, hogy csak gyorsan leírom majd azt a pár dolgot, és kész, már lépek is. Én rohadék. Igazi áruló vagyok, már megint jól átbasztam magam. Nem véletlen, hogy féltem ettől az egésztől.

Aztán meg: akkor mi van, ha ezt nem olvassa el senki? A blogíró mégiscsak azt reméli, hogy valaki olvassa a hülyeségeit, még ha csak titokban teszi is, hiszen nyilván itt vannak ezek a titokban mások holmijaiban turkálók, meg a titokban másokat az általuk leírt béna vallomásokért imádók, meg a többi rejtélyes és szótlan idegen, akik megjegyzéseket bár nem tesznek, de (nyilván) rajonganak és tisztelnek. Gondolom a geekek ilyenkor megnézik valamelyik ravasz idegenszámláló eszközüket, ami számmá ellenőrizte a lapuló Clint Eastwoodnékat és Freddy Krügernéket, meg a kiscicákat. De a magamfajta béna kacsának csak valamiféle fantáziája van, kütyüje és szakértelme semmi. Így retteghetek szabadon, és mától eggyel több okom lesz a sírásra.

Na, de akkor mi van, ha mégis olvasni kezd valaki, aminek folyományaként jönnek a trollok? Bár ez valószínűtlen. Szociopaták és pszichológusok egyaránt nekiállnak Freudokat a fejemhez csapkodni, meg lehúzzák az általános iskolában még négyes helyesírásomat. Ez szerencsére nagyon-nagyon valószínűtlen. Most azt gondolom, nem fogja ezt itt senki olvasni. Vagy csak direkt kishitűsködök, hogy hátha akkor valaki mégis? (Elegem van ebből a blogírásból, minek is kezdtem bele! Ja, hiszen a fóbiák miatt.)

És egyáltalán, mennyit kell írni egy ilyen bejegyzésben? Hogy tényleg elolvassa, ha valaki mégis idetéved? És ha én most vad ömlengésbe kezdtem, nem pedig egy konkrét téma boncolgatásába, mint eredetileg rávettem magam? Ha tökéletes nyelvi és szellemi fogyatékról teszek tanúbizonyságot a mégis elkezdett blogomban, gyenge fogalmazással és silány tartalommal?

Ehhez kapcsolódóan még egy kellemetlen dolog: ezek a blogok fenemód összeszemetelik az elképzelt virtuális teret. Mindenféle felesleges gondolathulladék gyűlik szépen gigabájt-halmokba, hogy majd ott rohadjon el, ahol van. Szépen elfelejtődik elvileg, de közben mégiscsak szemeteltem, amit pedig nem szívesen teszek. Busz és vonatjegyek precízen vagy éppen szórakozottan galacsinná hajtogatott változatait cipelem mindig, tenyeremben rázogatva az első, befogadóképes kukáig, mondhatni kényszeresen ügyelve, hogy a megfelelőnek vélt helyre kerüljenek. Ezért zavar. 

Na mindegy. A legjobb lesz, ha már elkezdtem, szólok pár ismerősnek. Talán közzéteszem az FB üzenőfalon. Bár... ehhez inkább megkérdek pár szorosabb ismerőst. Mert, ki tudja, a blogírás veszélyes is lehet. Hátha valaki túl komolyan vesz. Vagy éppen, hogy hülyének tart. Rájön, hogy mekkora kis fóbiás tuskó vagyok... Ajjaj. Pedig... de.