phobos

Van, hogy egy munkatárssal, ügyféllel zajló megbeszélés során a szakmailag megalapozott érvelés helyett egyfajta handabandázást, csúsztatást, mismásolást kapok válaszul. Sajnos tényleg nem értem, miért jobb a saját álláspont feltétlen és esztelen védelme, mint a tényeknek megfelelő finomhangolása, korrigálása, vagy akár megváltoztatása, különösen, mivel a szakmai megbeszélések célja éppen a szakmai minőség javítása lenne. Jó, tudom, nyilván például valamilyen kivagyiság, alá- és fölérendeltségi viszony kijelölése, esetleg unszimpátia a kiváltó ok. De ezek a válaszok nem szüntetik meg a mellébeszélés tényét, továbbá az ehhez használt eszköz alacsony minőségi fokát.

Mondhatni, hogy buta vagy hülye a vitapartner (sokszor tényleg az), de hogy a mentségére is mondjak valamit: manapság nem is olyan egyszerű szakmailag naprakésznek lenni. Karl Valentin (német humorista) megállapítása, ti. "Mindent elmondtak már, de még nem mindenki." igaznak bizonyul, amennyiben a tudás különböző, aktualitástól független szintjei egyidejűleg jelennek meg a válaszokat keresők előtt, és hát választani kell köztük, ami szintén egy fontos felkészültséget feltételez. Könnyen előfordulhat hát, hogy az adott vitapartner egy korábbi tudásszintet hangsúlyoz, hiába írta azt felül azóta tíz másik érv. Az ilyen tudásminőség az általam félinformációnak nevezett jelenség.

Hol van mára az az intellektuális autonómia, ami a technológiai forradalom előtti világunk okostojásait (gondolkodóit) jellemezhette, amikor egy (vagy akár több!) szakma tudása még átlátható, felfogható és kezelhető volt a szakértő számára?

Miközben azt gondolom, h többnyire nincs szükségünk lexikális mélységű válaszra, mikor hétköznapjainkban egy-egy érdekes kérdés felmerül, s futólag foglalkoztatni kezd, mégis, ami a média efféle érdekes kérdések megválaszolására hivatott csatornáin tapasztalható, egyszerűen félelmetes. A média tudományokkal foglalkozó terét és híreit csaknem teljesen hatalmába kerítette a félinformáció. Ez kicsit béna így, mármint, hogy hatalmába kerítette... fogalmazzunk inkább úgy, bekebelezte. Gondolom a hülye mémekről, és a kezdetektől hozzájuk társított, élőlényszerű jelleg felidézésétől jött a fenti megszemélyesítés (na, ez külön para, mármint a mém-elmélet, hasonlóan más filozófiai irányokhoz, például Fichte mindentudó, felsőbbrendű Szelleméhez, ó jaj, ami megérdemelne egy külön bejegyzést).

De a félinformáció az, amitől épp jobban rettegek, ami olykor az aktualitás látszatát keltve okoz zavart, pusztán torzítva valós dolgok időrendiségét, bár persze van olyan is, amikor annyira hiányos elemként jelenik meg, hogy tökéletes hazugsággá alakul. Halmazként ábrázolva a hazugság és a félinformációs híradás nyilvánvalóan jelentős átfedést mutatnának. Ideje lenne a kérdést egy leleplező infografikába önteni.

(fotó: Pixabay)

Hosszú évekkel ezelőtt a NatGeo-n tapasztalt afféle csúsztatás ütötte ki a biztosítékot, pontosabban ébresztett rá a bennem fel-feltörő kellemetlen érzés, viszolygás mivoltára. Egy speciális témának (csillagászat) dedikált kiadványban egy több, mint 15 éves elméletet friss hírként tálaltak. A legtöbb embert az ilyesféle szőrözés nem zavarja, mert a félinformáció általában észrevehetetlen, hiszen szinte mindenki csak saját szakterületének vagy csekély számú hobbijának figyelemmel kísérője. S mivel e logika mentén a fent említett legtöbb ember a hírek zömével kapcsolatban többé-kevésbé analfabéta, elsikkadnak a csúsztatások. Ezek az úgynevezett hírek évente újra és újra feltölthetők a média különféle csatornáira, de pofátlanságtól függően akár gyakrabban is. Gyakorlatilag ugyanazt az amúgy eredendően érdekes hírcsírát százszorosan lerágott, alakját vesztett csontként sózzák hosszú éveken, évtizedeken át (!) a többnyire céltalanul, mégis egyfolytában kíváncsi, de sajnos (fent feltételezett tudatlansága okán) megtéveszthető publikum nyakába.

A félinformáció nyilván nem alkalmas az érdeklődő képzésére, tanítására, és ehhez hasonlóan nem (vagy csak marginálisan) alkalmas hasznos információ megszerzésére. Tulajdonképpen csak félrevezet, a tájékozatlant becsapja, látszattudást adva, esetleg konkrétan megtévesztve, a témában jártast pedig mélyen elszomorítja, de leginkább dühíti, hiszen, ha például online keres valamilyen munkához háttéranyagot, elsőre majd ezen satnya félinformációk tömegein kell átküzdenie magát.
A legijesztőbb mindebben (persze a tömeges megjelenés mellett) a kulturális károkozás.

A félinformációk egyik leghétköznapibb terjedési területe mára a közösségi média számtalan csatornája. Azok a "vótmá", "ezeréves" kommenteket odaköpő károgók, akik egyes formáit leleplezhetnék, sajnos leginkább csak saját felsőbbrendűségük bizonyításával vannak elfoglalva, nem igazán érdeklik őket ok és okozat, fáradozni még kevésbé szeretnének és valószínűleg azon túlmenően, hogy valamilyen jellegzetesssége alapján felismerik az adott félinfót, fogalmuk sincs a tartalmáról, vagy hogy miért lenne fontos tisztázni, miről is van benne szó. Így aztán mindenki továbblép, ha "vótmá", attól még lehet hasznos, ráadásul egyre idősödik pl. a Facebook, és a tegnap regisztrált hatvanöt éveseknek minden az égvilágon új.

Elkanyarodtam a céltól, hogy leírjam, mi is az a félinfó-fóbiám, és csodák csodájára sikerült egy fantasztikus, összevissza tekergő félinformációt rittyentenem ide, blogbejegyzés gyanánt. Szuper, ezek szerint a mémek harca valós? Neeee...