Azt gondolnám, ezen nincs is sok magyarázni való, ennek azonban ellentmond a tény, hogy a legtöbb ember - úgy tűnik - egyáltalán nem viszolyog sem a babáktól, sem a bábuktól. (Pupillo, azt hiszem ez babát jelent a latinban, de a phobia meg továbbra is görög szó.)
Úgyhogy mégis el kell mondanom a fóbiát megalapozó szörnyű képzetet: a babák és bábuk szinte mind halott lények. (Elismerem, ez attól azért függhet, hogy mit formáznak meg, végül is elképzelhető olyan baba vagy bábu, ami nem annyira ilyesztő, például ha nagyon aranyos. És messze van.) Igazából nehéz megértenem, hogy nem veszi ezt észre rajtuk mindenki, mikor annyira nyilvánvaló. Ez már önmagában is hátborzongató, nem?
Ha mégsem, talán elég csak belegondolni abba, hogy a horror- vagy más ijesztgetős filmek jelentős részében tipikusan bemutatásra kerül, amint pinokkiószerű bábu rejtőzik a gyerekek ágya alá, hogy onnan kapja el lábukat*. Vagy az emberek zöme nem veszi észre épp zombivá, netán óriásléggyé váló kollégáin a rettenetes változás jeleit, vagy azt, amint minden közeli és távoli ismerősébe gyilkos szándékú idegen lény költözik. Vagy, hogy az aranyos kiskutya, amit épp megment mondjuk egy szokványos természeti katasztrófa, pl. szökőár során, egy szadista vérszívó és hála helyett a dramaturgiailag legmegfelelőbb pillanatban sunyin átharapja a nyaki ütőerét. És hát, ezt egyszerűen be kell látni, a filmekben az igazság szerepel, ílyen-olyan feldolgozott alakban... Ilyen szempontból ezek a többnyire bárgyú filmek értékes dokumentumok, úgy látszik igaza volt Lemnek, aki azt állította, hogy bármilyen durva igazság is veszélytelenül kimondható, ha scifi jelmezbe csomagoljuk.
Ha mégsem, talán elég csak belegondolni abba, hogy a horror- vagy más ijesztgetős filmek jelentős részében tipikusan bemutatásra kerül, amint pinokkiószerű bábu rejtőzik a gyerekek ágya alá, hogy onnan kapja el lábukat*. Vagy az emberek zöme nem veszi észre épp zombivá, netán óriásléggyé váló kollégáin a rettenetes változás jeleit, vagy azt, amint minden közeli és távoli ismerősébe gyilkos szándékú idegen lény költözik. Vagy, hogy az aranyos kiskutya, amit épp megment mondjuk egy szokványos természeti katasztrófa, pl. szökőár során, egy szadista vérszívó és hála helyett a dramaturgiailag legmegfelelőbb pillanatban sunyin átharapja a nyaki ütőerét. És hát, ezt egyszerűen be kell látni, a filmekben az igazság szerepel, ílyen-olyan feldolgozott alakban... Ilyen szempontból ezek a többnyire bárgyú filmek értékes dokumentumok, úgy látszik igaza volt Lemnek, aki azt állította, hogy bármilyen durva igazság is veszélytelenül kimondható, ha scifi jelmezbe csomagoljuk.
(fotó: Pixabay)
Általában jobban félek a valószerűbb kinézetű babáktól és bábuktól, pl. a zoknibáboktól nem is igazán, de a fabábuktól meg eléggé, szóval lehet, hogy az anyagmennyiség, a feltöltöttség elég sokat számít, erre eddig nem is gondoltam eddig. (Talán a fajsúly / tömeg / minőség tengelyen kellene keresni valamiféle magyarázatot?)
Na de ezen túlmenően miért is? Ott van például a szemük. Már amelyiknek (és amennyi) van. Értem én, hogy ha már valaki létrehoz egy másolatot, akkor - persze a stílus jegyeiben - az apró dolgokat is megalkotja, nyilván az igényeinek megfelelő részletességgel... ám a minél tökéletesebb másolat fokozottan ijesztőbb hatást is vált ki, hiszen az élet hiánya feltétlenül és egyre inkább szembeötlő. Míg egy csutkababa esetében kevésbé félek, addig egy Götz termék, jaj, iszonyatos. Az igazán rettenetes alkotórész különben az üvegszem, nem véletlen az mondás, hogy a szem a lélek tükre. Csillog, mint egy igazi, megtörik rajta a fény - de minden másban merev és mozdulatlan, kifejezéstelenül bámul rám, képezze akár egy rózsaszín ruhás műanyag béka, vagy egy cuki plüss részét.
A műszem egyszerűen természetellenes. Ha kicsit jobban megnézem, gyilkos közöny árad belőle, hidegvérű méregetés: "feltrancsírozlak egy játékkanállal, és megeszlek". Az ilyen fenyegetés szempontjából teljesen mindegy, ki teszi, egy élő vagy egy holt, a túlélési kényszer menekülésre késztet. Mégis fokozottan ijesztő, hogy egy nem élő is megteheti...
A karok, lábak sem segítenek a félelmen, a legaranyosabban játszadozó gyerek pillanatok alatt bármit görcsös hullamerevségbe csavar, mintha az adott figura levetette volna magát egy felhőkarcoló tetejéről, vagy még inkább kilökték volna, hiszen egy ijesztő tárgyról beszélek, amihez a rossz szándék és a tettlegesség jobban passzol. Apró megjegyzés, hogy ezek a dolgok csak bizonyos pózokban maradnak egyensúlyban, amúgy viszont a legkülönfélébb idétlen tartásban, lehetetlen kicsavarodásban hevernek az arcukon, mintegy felhagyva az élet imitálásának sikertelen kisértésével. Hadd ne emlékeztessem magam, bár persze perverz módon mégiscsak megteszem, hogy a korábban példaként már felhozott filmes világ egy másik kedvenc ijesztgetős kliséje épp a hullamerevségnek is nevezett, az élettel szöges ellentétben álló mozdulatlanságra alapul. Elég csak egy görcsbe merevedett kezet mutatni, és mindenkinek jeges félelem rántja össze a szívét (vagy legalábbis azoknak, akik nem tartják természetesnek a napi horrornézést)(vagy majd egyszer belátom, hogy valóban ennyire beszari és gyenge idegzetű vagyok...). És hát persze a zombitámadást is mindig megelőzi egy földből feltörő karomszerű ujjakkal ellátott, aszott, hófehér kéz. Egyszer olvastam egy lenyűgözően szadista novellát erről, melyben egy tanár negkéri a gyerekeket, mondják meg, mi a legfélelmetesebb számukra. Bár féltem a befejezéstől, az írás hipnotizált és végigolvastam. Elég annyit, hogy a tanár által végül kibökött igazság hallatán "dermedt csend támadt a teremben, és több gyerek sírva fakadt". (Az idézet pontatlan ugyan, csak tartalmában stimmel, de a pontos leírás túl megviselő lenne.)
Mit tehetek azonban, ha egy ilyen baba vagy bábu társaságába kerülök? Persze többnyire ignorálni próbálom a veszélyt (vagy képzelt veszélyt), hiszen ez a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás. Igyekszem nem tudomást venni az illető dolog jelenlétéről, megállapítani, hogy nem is vett észre, másfelé néz, miközben a biztonság kedvéért azért kifürkészem, van-e egyáltalán szeme... mint említettem ez elég lényeges pont a félelmetesség és a fenyegetettség érzetének terén.
Segítő lépés lehet a tekintettel sakkban tartás, persze csak és kizárólag akkor, ha az adott fenyegető tárgy egy társaságban megbújva figyel, s direkt módon nem befolyásolható (pl. egy takaró vagy párna könnyed rádobásával). A vendégség alatti megoldási kényszer kínos helyzeteket eredményezhet, hiszen tenni kell valamit, lehetőleg feltűnésmentesen, magyarázkodás nélkül. Az említett farkasszemet nézéssel az a gond, hogy észrevehető, de még nagyobb gond, hogy nagyon félelmetes. Belegondolni is hátborzongató, az ember egy halott tárgyat szuggerál, aki közben őt méregeti. A legbiztosabb megoldás, ha csak lehet, a befordítás, arcra fektetés, elrejtés. Eltakarás, elzárás. Eltávolítás. Más táskájába tevés. Könnyű mondani, de nem mindig nehéz megtenni. Azt figyeltem meg, ha az ember gyorsan cselekszik, a bábuk és babák nem tudnak védekezni.
Segítő lépés lehet a tekintettel sakkban tartás, persze csak és kizárólag akkor, ha az adott fenyegető tárgy egy társaságban megbújva figyel, s direkt módon nem befolyásolható (pl. egy takaró vagy párna könnyed rádobásával). A vendégség alatti megoldási kényszer kínos helyzeteket eredményezhet, hiszen tenni kell valamit, lehetőleg feltűnésmentesen, magyarázkodás nélkül. Az említett farkasszemet nézéssel az a gond, hogy észrevehető, de még nagyobb gond, hogy nagyon félelmetes. Belegondolni is hátborzongató, az ember egy halott tárgyat szuggerál, aki közben őt méregeti. A legbiztosabb megoldás, ha csak lehet, a befordítás, arcra fektetés, elrejtés. Eltakarás, elzárás. Eltávolítás. Más táskájába tevés. Könnyű mondani, de nem mindig nehéz megtenni. Azt figyeltem meg, ha az ember gyorsan cselekszik, a bábuk és babák nem tudnak védekezni.
- - - -
Még az jutott eszembe, hogy nem derül ki egyértelműen az írásból, hogy a plüssállatoktól is félek-e vagy sem. Hát... nem feltétlenül. Az állatfiguráktól valójában leginkább csak a szemük alapján szoktam félni. Ha a szemek túl valósághűek, akkor, függetlenül attól, hogy anatómiailag az adott állatfajnak amúgy van-e egyáltalán, és ha igen, milyen felépítésű a szeme, könnyen előfordulhat, hogy bámulni érzem, mire elkezdek félni. Ez van.
* Innen eredhet, hogy a nők döntő többsége nem szereti az ágyról lelógatni a lábát, sőt, ágyon fekve is bebugyolálja, nehogy valaki megérinthesse. Szegények, rossz lehet ez az örökös gyanú, engem szerencsére nem érint, hiszen pasi vagyok. Én egyszerűen csak benézek az ágyak alá lefekvés előtt. Meg a szekrényekbe. És a nyitott ajtók mögé.Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://phobos.blog.hu/api/trackback/id/tr975203442
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
